Városlőd
A Veszprém - devecseri törésvonal mentén, amely az Északi és Déli-Bakony elválasztó vonala, a Torna-patak melletti mély völgyben fekszik. Közelében halad a 8-as számú főútvonal és a szép völgyhíd előtt ágazik el a 83-as számú út Pápa irányába. A Budapest - Székesfehérvár - Szombathely vasútvonal (20. számú) a nagy szintkülönbségeket legyőzve szintén a dombok között kanyarog. A vadregényes Öreg-Bakony ezen a tájon szelídül meg, hogy azután még egyet kiemelkedve (Kab-hegy), a lankás balatonfelvidéki tájba simuljon. A falun keresztül halad az Országos Kék-túra útvonala és a közeli Üveghegyen is sok jelzett turistaút található.
A települést 1240-ben Lueld, Leweld néven említik először. Az 1378-ban alapított kolostorban írta meg a "Névtelen Karthauzi" az Érdy-kodex megnevezésű (XV. század) magyar legendáriumot. 1533-ban lerombolták a kolostort a törökök és a szerzetesek hamarosan elmenekültek. A lassan elnéptelenedő község ezután a veszprémi püspökséggé lett és a XVIII. század elején magyar kolonusokat és német hospeseket telepítettek be. Az erdőművelés mellett megjelent a kézművesség és a bányászat a környéken. 1826-ban Sting Vince kőedénygyárat létesített. Ma a hagyományos majolika termékek készítését a Városlődi Kerámika műhelyeiben végzik. Jellegzetes népi építészeti emléke a "napórás ház" és a védett utcasor. Az egyik a Német Nemzetiségi Tájház, amelyben helytörténeti gyűjtemény található. Évente nemzetiségi programok színesítik a kistérség kulturális életét.
A római katolikus templomot Padányi Bíró Márton építette a karthauzi kolostor romjaira 1750 körül. Műemléki feltárása napjainkban is folyik. A parókia is szervesen illeszkedik hozzá. A vasút melletti kis dombon az 1859-ben épült kálvária látható. A falu közelében van a középkori eredetű Hölgykő vára, amelynek már csak a nyomai lelhetők fel. A környékbeliek a település szélén lévő horgásztó mellett tölthetik el szabadidejüket.
Összeállította: Mag Éva

Városlőd megközelíthető:
- Közúton személygépkocsival vagy különjárati autóbusszal.
(Csak korlátozott számú parkolási lehetőség van!)
- Vonattal Budapest - Veszprém között gyorsvonattal és átszállás Veszprém - Ajka
személyvonatra,
vagy Szombathely (Zalaegerszeg) - Ajka gyorsvonat és átszállás
Ajka - Veszprém személyvonatra.
- Menetrendszerinti autóbusszal a Városlődig.
Fotók Városlődről